2023. évi Közgyűléshez Szakmai beszámoló

 

2022. évi szakmai beszámoló

                                (2023. május 19-ei közgyűlés háttéranyaga 2023. május 3. )

Az egyesületünk 2022. évre tervezett feladatai

Az egyesületünk 2022-re vállalta, hogy folytatja az alapító okiratunkban (Alapszabályunkban) meg­határozott célok megvalósítását. Ennek megfelelően vállaltuk, hogy működtetjük a tűzoltó technikai eszközöket, tűzoltási, műszaki mentési, lakossági tájékoztatási tevékenységet végzünk, folytatjuk a tanuló ifjúság tűzvédelmi felkészítését, és ápoljuk a tűzoltó hagyományokat.

Mivel a Szentlőrinc Város Önkormányzat Képviselő-testülete által kiírt 2022. évre szóló nyílt pályázat támogatása programokra, eseményekre és a civil szervezet elhelyezésére volt igényelhető, ezért a szak­mai működési céljaink egybeestek a pályázat céljaival.

Külön feladatként határoztuk meg a település közösségi életében való aktív részvételt is, mert ott közérthető módon hangsúlyozhatjuk jelenlétünket, tevékenységünkről és céljainkról adhatunk kor­rekt tájékoztatást az érdeklődő lakosságnak, köztük a fogékony iskolás korú gyermekeknek.

A szakmai munkánk egyik elengedhetetlen feltétele a tűzoltásra és műszaki mentésre alkalmas tűz­oltó gépjárműfecskendő szabályoknak megfelelő üzemeltetése és készenlétben tartása volt. Ezt a célt a korábbi időszakokhoz képest 2022-ben jelentősebb költséggel érhettük csak el, egyrészt a megnövekedett üzemanyagárak miatt, másrészt a koros jármű biztonsági eszközeinek elkerülhe­tetlen amortizációja miatt.

Az egyesület 2020. november 5-e óta haszonkölcsön szerződés alapján 7940 Szentlőrinc Pécsi út 21. számon telephellyel rendelkezik. A szertárként és melegedő helyiségként (irodaként) használt épületrész nem volt alkalmas az érdeklődő csoportok fogadására, elsősorban a szociális helyiség hiánya miatt. 2022-re a felújítás megkezdését tűztük ki az egyesület egyik céljaként.

A gyorsan változó (és veszélyesebbé váló) környezet új kihívásaival szemben a szervezetünk tagságának folyamatos építését és a szaktevékenységet (tűzoltást és műszaki mentést) végző tagja­ink képzését évről-évre napirenden kell tartanunk, mert a szakmai tevékenységünk minőségi fejlesz­tése csak így lehetséges.

2022. március 8-án sikeres láncfűrész-kezelői vizsgát tett két önkéntesünk a Baranya Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóságon. Az elméleti, biztonságtechnikai és gyakorlati ismeretek szintjéről a BM Katasztrófavédelmi és Oktatási Központ vizsgáztatói győződtek meg. Tűzoltóink ezzel a sike­res vizsgával jogosultságot szereztek káreseti körülmények közötti láncfűrésszel történő munkavég­zésre.

Pályázati és egyéb támogatási lehetőségeink 2022-ben

A tűzoltási tevékenység erősen erő- és eszközigényes, a beavatkozás szakfelszereléseinek állapota és minősítése - az életmentés elsődlegességének figyelembe vételével - megegyezik a hivatásos szervezetekével. Ez a tény, valamint a tűzoltó jármű életkorából adódó meghibásodások lehetőségé­nek egyre magasabb valószínűsége és az üzemanyag jelentős drágulása miatt ki kell használnunk a pályázatok adta lehetőségeket.

2022-ben sikeresen pályáztunk

1) Szentlőrinc Város Önkormányzat civil szervezeteknek kiírt pályázatára 300.000 Ft működési költségre és felújításra;

2) BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági pályázatán 460.000 Ft működé­si célú költségre és tárgyi eszközökre (2 db légzőkészülékhez való kompozit palackra 286.766 Ft, valamint 2 db tűzoltó bevetési sisakra arcvédővel, nyakvédővel, sisaklámpával 192.024 Ft) összesen 938.790 Ft értékben.

3) BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság települési önkéntes mentőszervezetek ré­szére kiírt pályázatán 394.008 Ft ruházati termék beszerzésére;

4) Realizálódott egy 2021-ben beadott pályázat a Nemzeti Együttműködési Alap Mobilitás és alkalmazkodás kollégiumának döntése alapján a „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2022.” keretén belül a kiírására benyújtott NEAO-KP-1-2022/3-000769 számú pályá­zatunkon 1.000.000 Ft értékben jutottunk fejlesztési lehetőséghez, melyet kiegészítve saját for­rásainkkal az egyesület Internetes felületének fejlesztésére, speciális műszaki mentőeszköz- és tűzoltó védőruházat beszerzésére fordítottunk.

5) 2022-ben a Nemzeti Együttműködési Alap civil szervezetek működésének biztosítására kiírt pályázatra érvényes pályázatot nyújtottunk be.

A pályázat "Tűzvédelmi felvilágosítás, tűzoltó-szakmai bemutató és a tűzvédelem kistérségi szintű fejlesztése Szentlőrinc településen" címmel került kidolgozásra és a tervezett összege 4.494.612 Ft volt. A bíráló bizottság 150.000 Ft támogatás mellett döntött, melynek rendelkezésre állásához dokumentumokat kért be. A dokumentumok vizsgálata a tájékoztató készítésekor (2023. május 3.) még tartott.

Szertár, műszaki színvonal – technikai eszközeink

Szertárunk

A telephelyként működő szertárunk felújításra vár, műszaki színvonala kifogásolható a korábbi idő­szakok elmaradt, tervszerű karbantartási munkálatai miatt.

A jelenlegi helyzetben (megemelkedett energia árak, csapadékvíz elvezetési problémák, beázás, málló vakolatú falak, hiányos, töredezett padozat, a fűtetlen szertár, a korszerűtlen nyílászárók, a szociális helyiség hiánya és a hőszigetelés hiánya) az egyesületünkre a tűzoltási tevékenység végzé­se mellett, így más természetű, és jelentős teher is hárul.

Az általunk használt épületrész javítására hosszabb távon jelentősebb anyagi eszközük szükségesek, ezért egy 2021-ben a civil szervezeteknek kiírt pályázaton már bejelentettük igényünket.

Ez a szakmailag indokolt és befogadott pályázat számunkra sajnos pénzügyileg eredménytelenül zá­rult le. A betervezett támogatásra az anyagi források hiánya miatt nem került sor, így a Városi Civil Alap keretében megcélozott 7.900.462 Ft vissza nem térítendő támogatással nem tudtunk számolni az épület felújítása során.

A tervezéskor ez az összeg már mutatta, hogy 2021. évi árakon számolva kb. 10.000.000 Ft ráfordí­tással is csak csekély mértékben lehetne korszerűsíteni az épületrészt. Természetesen ekkora ös­szeggel az egyesület nem rendelkezik, de a tagjaink részéről nagy akarat mutatkozott a felújítás sa­ját-erős megkezdésére, így 2022-re beterveztük a szertár felújításának megkezdését.

Elődleges és alapvető célunk, hogy a tűzoltó szertár alkalmas legyen a több, mint 2500 liter oltóvi­zet tartalmazó tűzoltó technika biztonságos készenlétben tartására, a többi helyiség - mint közösségi tér, alkalmas legyen az iskolások és érdeklődők biztonságos és hagyományokhoz méltó fogadására.

Az egyesületi életünk vonzóbbá tétele érdekében fontos, hogy az önkéntes tűzoltóink számára is komfortosabb legyen az egyesületünk telephelye, ezért a szakmai eszközbeszerzések mellett a fel­újításról is döntés született.

A szertár-felújítási tervünk első üteme beleillett az önkormányzat képviselő testülete által 2022-ben meghirdetett civil szervezet részére kiírt pályázat céljaival is.

Első lépésként az egyetlen fűthető helyiség saját erős kivitelezésű korszerűsítését terveztük be: nyí­lászáró cserét, villamos rendszerünk biztonságossá és takarékossá tételét, valamint egy helyiség fes­tését és a padlóburkolatának cseréjét. A tervezett felújítási feladatokat napjainkra szinte teljesen végrehajtottuk.

Tűzoltó gépjárműfecskendőnk

Mint már az várható volt egy ilyen idős gépjárműnél, az igénybevétellel járó hibajelenségek egyre gyakoribbá váltak az év folyamán. A műszaki vizsgára történő felkészítés során a gépjármű fékrendszerét működtető technikai eszkö­zökben olyan hibajelenségeket tapasztalt a szakszerviz, melyek az eredményes vizsgáztatást meghiú­sították volna.

A vizsgáztatást végző szervezet hibafeltárása következtében fontos biztonsági eszközöket voltunk kénytelenek beszerezni, vagy felújíttatni a sikeres hatósági vizsgához.

A HLP-288-as forgalmi rendszámú tűzoltó gépjárműfecskendő 44 éves elmúlt, üzemeltetése és ren­deltetésszerű használata folyamatos karbantartást és odafigyelést igényel. Sajnos így sem lehet ki­zárni a bármikor jelentkezhető és jelentős anyagi ráfordítást igénylő meghibásodást.

A jármű fűtés nélküli garázsban áll, mely téli időszakban kiegészítő intézkedések nélkül magában hordozza a a vízzel töltött rendszerek befagyását, vagy a tartós üzemképtelenséget is.

A jármű gyorsabb indulását segíti elő egy akkumulátort figyelő és töltő automata rendszer és egy kompresszor, mely folyamatosan feltölti levegővel a jármű rendszerét a gyors indításhoz.

A jármű biztonságtechnikai (munkavédelmi) ellenőrzése és a járművön málházott szakfelszerelé­sek (láncfűrészek, villamos eszközök és tartozékai, sisakok, szivattyú, gázkoncentráció mérő mű­szer) időszakos felülvizsgálata 2022-ben is megtörtént, de a korábban fennálló vírushelyzet és a mű­szaki vizsgára történő felkészülés "üzemképtelensége" miatt néhány eszköz tűzoltósági bevizsgálá­sára nem volt lehetőségünk. Ilyen volt például a 4 részes alumínium létra és a köteleink terhelési próbájának "áthelyezése" 2023. évre.

A szerre málházott, és készleten lévő tűzoltó készülékek éves karbantartását a Fire Ball Kft. 2022-ben rendben elvégezte. Káreset során egy kézi tűzoltókészülék felhasználása történt egy villamos tűznél, ennek a pótlására 2023-ban fog sor kerülni.

Korszerű eszközökkel is bővült a technikai eszközparkunk.

A használatban lévő légzőkészülékek palackjai rendkívüli terhet jelentenek beavatkozás során, ezért ebben az évben pályázati úton beszereztünk 2 db kompozit légzőkészülék palackot. Beszereztünk műszaki mentésekhez használható Milwaukee típusú speciális orrfűrészt pályázati úton, gázkon­centráció-mérő készüléket és egy komplett asztali számítógépet adományoztak egyesüle­tünknek támogatóink, három komplett tűzoltó védőruhát szereztünk be és vezetékes internet áll ren­delkezésünkre 2022 óta.

Internetes honlapunk( https://szentlorinciote.hu/) megújult, köszönhetően az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Egyúttműködési Alap pályázati támogatásának.

Önkénteseink gyakorló- és védőruházata

A beavatkozás során a tűzoltók biztonsága sokban függ a használt védőruházat állapotától. Működé­sünk eddig 8 évében jelentősen változott az egyesületünk által elvégzett munka jellege.

A kezdeti lakossági bemutatókat és demó jellegű aktivitásokat felváltották a tűz-és káreseti beavat­kozások, polgári védelmi jellegű feladatok és ezek megkövetelték a védőfelszereléseink kompatibi­lissá tételét a hivatásos tűzoltóságokéval. Ennek a követelménynek csak lassan tudunk eleget tenni. lassú, szisztematikus és szükségszerű fejlődésen tudunk csak átmenni a mindenkori pénzügyi lehe­tőségek figyelembe vételével.

A beavatkozó önkéntes tűzoltóink ruházatának gyors korszerűsítésére nincs lehetőségünk, hiszen csak központilag bevizsgált és rendszeresített eszközök használatára van lehetőségünk. Így egy tűz­oltó komplett védőruházatának beszerzési összege megközelítheti személyenként az 1.000.000 Ft-ot is.

Lépésről-lépésre viszont közelíthetünk a célunk felé a pályázati lehetőségek kihasználásával.

Az egyenruhás megjelenésünk növeli a lakosság - szervezetünkkel kapcsolatos - bizalmát is, vala­mint vonzóbbá teszi önkéntes szervezetünket a belépésre szándékozók körében.

Az egyesületi és tűzoltó-szakmai élet személyi feltételeinek alakulása az év folyamán

Egyesületünk I. kategóriás minősítésű közreműködő önkéntes civil szervezet, mely szaktevékenysé­get végez. Ennek feltételei teljesülnek, hiszen a szervezetben a vezető (és rajta kívül még 3 fő) ren­delkezik olyan szakmai végzettséggel, mely feltétele a tűzmegelőzési és tűzoltási tevékenység irá­nyításának.

2022-ben többen jelentkeztek az egyesületünkbe, melyek közül 1 fő jelezte tűzoltási-és műszaki mentési szakirányú végzettség megszerzését. A 2022. december 31-ei létszámadat szerint 31 fős volt a taglétszámunk és a jelentkezés alatt állók létszáma, melyből 17 fő rendelkezett legalább minimum 40 órás alapfokú tűzoltói tanfolyami végzettséggel és nyilatkozatot tett a szaktevékenység önkéntes végzéséről.

A tagságból 14 fő támogató tag, nem kívánt szaktevékenységet végezni, de egyetértett az egyesület céljaival és segít az egyéb elvégzendő munkákban, vagy tagja a települési önkéntes mentőszervezet­nek.

A beavatkozó önkéntes állomány a technikai eszközök működtetéséhez szükséges kisgépkezelői vizsgákkal (és igazolványokkal) rendelkezik, ennek ellenére az új felszerelők szakmai továbbképzé­sét is folyamatosan figyelemmel kísérjük és tanfolyam indítása esetén beiskolázzuk őket.

Adományok és támogatások 2022-ben

2022-ben a tagság 88.000 Ft tagdíjat fizetett be, mely csekély mértékben elmaradt az elvárható ös­szegű befizetésektől.

A késedelmes tagdíj-hátralékosok tájékoztatást, felszólítást és befizetési csekket fognak kapni az alapszabályi kötelezettség teljesítéséhez.

2022-ben a NAV az adózók 1%-os felajánlásából 334.986 Ft-ot utalt át az egyesületünk folyó­számlájára, melynek elszámolására 2024. évben fog sor kerülni.

Tárgyévben kerül elszámolásra az az 1 %-os lakossági felajánlás, melyet 2021-ben utalt át a NAV a folyószámlánkra. Ennek összege 569.101 Ft volt. 2022-ben elszámolási kötelezettséggel tartozunk a NAV felé ennek a teljes összegnek a felhasználásával kapcsolatban.

A 2021-es lakossági felajánlás 90 % alaptevékenység céljára került felhasználásra.

2022-ben egy magánszemély által vezetett Szentlőrinci Arabeszk Tánccsoport 2022. június 11-én jótékonysági rendezvény keretén belül anyagi felajánlást tett, melynek során 75.000 Ft-tal támogat­ta az egyesületünket.

Egy másik magánszemély 2022. július 9-én 10.000 Ft adományt utalt át az egyesületünk folyó­számlájára.

Egy magánszemély használt, de üzemképes gázkoncentrációt mérő műszert, a másik magánsze­mély komplett asztali számítógépet adományozott munkánk végzéséhez 2022-ben.

Az adományozók támogatásai alaptevékenységünk finanszírozására, beszerzésre és működési költ­ségre kerülnek felhasználásra.

A felhasználásról külön kimutatás készül és a nyilvánosságot, valamint (lehetőség szerint) az ado­mányozót is tájékoztatjuk a felajánlás felhasználási módjáról.

Együttműködési megállapodások 2022-ben

A tűzoltási-és műszaki mentési, valamint a lakossággal kapcsolatos katasztrófavédelmi feladatokkal kapcsolatban az együttműködési megállapodások évente áttekintésre kerülnek és megújulnak.

Ezekben az esetekben a hivatásos tűzoltó-parancsoksággal és a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatósággal kötünk új együttműködési szerződést. Az egyesület törvényes működése, a közös tevékenység, a meglévő szerződések és a korábbi pályázati pénzek elszámolása a feltétele a soron következő pályázatokon való indulásnak.

A jogszabályokban rögzített és várható települési katasztrófavédelmi feladatok közös ellátása érde­kében Szentlőrinc Város Önkormányzat, valamint az egyesületünk 2022-ben együttműködési meg­állapodást kötött.

Az együttműködési megállapodásban mindkét fél rögzítette a vállalásait. Ennek megfelelően a tele­pülés önkormányzata vállalta, hogy a település mindenkori statisztikai létszámát figyelembe véve 100 Ft/ fő/év támogatást nyújt a egyesület számára a megállapodásban meghatározott közös felada­tok végrehajtásához szükséges eredményes felkészülés érdekében.

Ennek megfelelően az önkormányzat már 2022-ben rendelkezésünkre bocsátott 632.100 Ft-ot a szakmai munka feltételeinek megteremtésére.

Ugyancsak együttműködési megállapodás alapján a Csonkamindszent Község Önkormányzata 100 Ft/ fő/év támogatásként 18.500 Ft összeget utalt át hasonló szakmai célok teljesítésére.

Egyesületünk katasztrófavédelmi szakmai felügyeleti ellenőrzésének tapasztalatai

2022-ben a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság felügyeleti ellenőrzést tartott az egye­sületünknél. Ez egy három évente ismétlődő komplex ellenőrzés volt, mely minősítette az egyesüle­tünk tűzoltó-szakmai munkáját, s feltételek teljesülését és ellenőrizte a pályázatok során elnyert anyagi-pénzügyi eszközök meglétét, nyilvántartását és felhasználásuk szabályosságát.

Az ellenőrzés módszere átfogó ellenőrzés volt.

Az ellenőrök a 2019. április 30. és 2022. április 30. közötti időszakra vonatkozóan vizsgálták az egyesületi vezetők szakmai tevékenységét, az ellenőrzött szervezet szakmai munkájának, az alapte­vékenység végrehajtásának és a gazdálkodás folyamatainak helyzetét.

Tételesen ellenőrizték a pályázati dokumentációkhoz tartozó okmányok megfelelőségét, valódisá­gát, a tételek fizikai meglétét és az elkülönített - szabályoknak megfelelő anyagkönyvelés helyzetét.

Az ellenőrök az összegző megállapításban rögzítették, hogy egyesületünk rendelkezik a tárgyi és személyi feltételekkel az együttműködési megállapodásban vállalt katasztrófavédelmi, tűzvédelmi feladatok végrehajtásához. Az ÖTE a 7/2018. (VIII. 23) BM OKF utasításban meghatározott tartal­mi és formai követelményeket kielégítő, aláírt megállapodással rendelkezik. Az ellenőrzés az együttműködési megállapodásban rögzített kötelezettségek teljesülése tekintetében (I. kategória) hiá­nyosságot nem tapasztalt, ezért feladatot sem javasoltak.

A Szentlőrinci Önkéntes Tűzoltó Egyesület az ellenőrzött időszakban (2019. 04. 30.- 2022. 04. 30.) 2019., 2020. és a 2021. évben kötött támogatási szerződést, melyek alapján pénzbeli támogatások­ban részesült és ezekkel szabályosan elszámolt.

Az ellenőrzést lezáró dokumentum rögzítette, hogy hiányosságok nem kerültek megállapításra, azonnali intézkedés megtételére nem volt szükség. A szervezeti egység értékelése „MEGFELELT lett.

Tűzoltási-műszaki mentési tevékenységünk, vonulási statisztikánk 2022-ben

Egyesületünk 2022. évben összesen 42 riasztást (jelzést) kapott Szentlőrinc és közvetlen környezete tűzoltósági eseményeiről, melyekre 22 esetben vonulással tudtunk reagálni. Vármegyei szintű ös­szesítésből kiderült, hogy az I. kategóriás önkéntesek körében a riaszthatósági képességünk (önkén­tesek vagyunk) a legjobbak közé sorolt minket. A riasztások egy része nap közben, munkaidőben történt, melyhez tagjaink az egyesületünk önkéntes jellege miatt objektív okok miatt nem tudott rea­gálni.

A tűzoltó autónk műszaki vizsgára való felkészítése miatt 5 riasztásra nem tudtunk kivonulni, de a 2 napos mecseki tűz oltásában kivettük a részünket saját autóinkkal utazva.

2022-ben a rendőrség két alkalommal kért fel bennünket eltűnt személy keresésére, melyek közül ténylegesen csak az egyiken vettünk részt egy szociális otthonból eltűnt személy keresésében.

A másik esetben a kivonulásunk előtt a keresett személyt megtalálták, így kivonulásunkra már nem kerülhetett sor.

22 regisztrált gépjárműfecskendős és 2 mecseki tűzoltási beavatkozáson vettünk részt az év folya­mán, melyből egy esetben CO szivárgás miatt kellett beavatkoznunk Szentlőrinc településen.

A beavatkozásaink közül 14 alkalommal tüzet oltottunk, és 10 alkalommal műszaki mentésre sziré­náztunk át városunkon.

Az esetek között 2022-ben 2 alkalommal tűzjelző automatika bejelzésére küldött riasztást a műve­letirányítási központ. Ezekre a tűzjelző automatikás bejelzésekre - az elmúlt évek tapasztalatai alap­ján - kevés esélyünk van kivonulni, hiszen mire szervezetünk vonulóképes állapotba kerül 10-12 percen belül - általában telefonon le is mondják a riasztást, így tűzoltói szempontból általában ezek téves jelzésnek minősülnek. Sajnos évente többször küld fals tűzjelzést Szentlőrincről a tűzjelző rendszer, de szerencsére eddig ezekből egy esetben sem lett valós tűzeset.

Vizsgálva a járműves kivonulásainkat, az egy tűzoltósági kivonulásunkra vetített átlagos vonulási távolságunk nem éri el a 4 km-t sem, hisz alapvetően Szentlőrincen (vagy a település közvetlen kö­zelében) látjuk el a tűzoltási és műszaki mentési tevékenységet. Ezen a közeljövőben változtatni kí­vánunk a működési területünk együttműködési megállapodáson alapuló bővítésével.

A tűzesetek, műszaki mentések helyszínen az év folyamán összesen 966 percet tartózkodtunk (és közben járattuk az autónk motorját, mert ez taktikai szempontból az azonnali beavatkozás szüksége miatt kötelező). A helyszínen a jármű motorjának folyamatos üzemeltetése percenként 1 km. távol­ság megtételének felel meg az üzemanyag-fogyasztás szempontjából.

Beavatkozásaink során az év utolsó napjaiban kerültek önkénteseink első alkalommal olyan hely­zetbe, amikor frontális ütközés következtében elhunyt személyt kellett gépjárműből kiemelni a ka­rosszériaelemek eltávolításával.

Közösségi tevékenységünkInternetes megjelenésünk, közösségi háló eseményei

Egyesületünk 2022. március 5-én részt vett a Szentlőrinc Város Önkormányzata által szervezett környezetvédelmi szemétszedési akción.

Ragyogó időben 23 fő részvételével egy külterületi rész megtisztítását végeztük el, a csoportban ál­talános iskolások, nevelő tanárok, szülők és a szervezők voltak.

Egyesületünk Közösségi Húsvéti Locsolást tartott (tűzoltó autóval) 2022. április 18-án 15.00 óra­kor Szentlőrincen a buszforduló melletti füves területen. A megfázás megelőzése érdekében az "érintettek" meleg teát is kaphatnak a helyszínen.

Természetesen a locsolásról egyesületünk hivatalosnak tűnő igazolást állított ki - a későbbi vitatko­zások megelőzése céljából.

2022-ben is részt vettünk a Majálisi rendezvényen és a Közbiztonsági Napon, ahol örömmel fo­gadtuk az érdeklődő látogatókat a gépjárműfecskendőnél. Ezek az alkalmak nekünk is jó lehetősé­get jelentenek az egyre bővülő eszközparkunk áttekintésére, számbavételére és gyakorlásra is. Egy­re több érdeklődő kéri, hogy tömlőt guríthasson, légzőkészüléket vehessen fel, vagy gyakorolja a tűzoltó kötelek speciális káreseti használatát. Az iskolás korú érdeklődőket elsősorban a tűzoltó autó csábítja el, mely ilyenkor (természetesen tűzoltó felügyelet mellett) szabadon birtokba vehető.

Egyesületünk 2022-ben két alkalommal végzett vízszállítást a temetőbe (ez 5.000 liter vizet jelen­tett) az öntözés céljára kihelyezett műanyag tartályokba. Ezeket a munkálatokat általában összekapcsoljuk egyéb tűzoltói gyakorlásokkal is - itt például szi­vattyúkezelési gyakorlattal. Ilyenkor gyakoroljuk a víztartályunk felszívásos táplálását külső vízfor­rásból.

A Művelődési Központ, Könyvtár és Konyha szervezésében két alkalommal részt vettünk az emlék­helyünkön a márciusi ifjak és az 1848-as Forradalom és szabadságharc, valamint az 1956-os esemé­nyek során elhunyt mártírjaink emlékére összeállított rendezvényeken és az azt követő koszorúzá­sokon. Ezeken a nemzeti ünnepnapjainkon egyesületünk képviseltette magát és elhelyezte az emlé­kezés virágait a hősök emlékhelyénél.

2022-ben egyesületünk 6 fővel képviselte magát a 2022. szeptember 9-én megrendezett XXI. Szent­lőrinci Lobbi Partin, ahol kiváló feltételek mellett lehetőségünk volt kötetlenül eszmét cserélni a katasztrófavédelem, a rendőrség, a vízügy, a polgárőrség, a mentőszolgálat, civil szervezetek és szerveződések képviselőivel, valamint az érdeklődő szentlőrinci vállalkozókkal.

Egyesületünk kezdetek óta részt vesz a karácsonyi ünnepeket megelőző Adventi rendezvénysoro­zat eseményei. 2022-ben egy alkalommal más civil szervezetekkel közösen mi is gondoskodtunk egy esti program lebonyolításáról és az érdeklődők teával és süteménnyel történő ellátásáról. A vásárt megelőzően egy másik alkalommal eredményesen vettünk részt a rendezvényt megelőző technikai biztosításban.

Az eddig kialakult gyakorlat szerint a sátorfelállításban és a villamos rendszer összeállításában ( és visszaszerelésében) van feladatunk, melynek örömmel teszünk eleget az ünnepi hangulatban.

Tanuló ifjúság tűzvédelmi felkészítése, iskolai jelenlétünk

A tűzvédelmi felvilágosítás a gyermekkortól elkezdődhet, ha megtaláljuk azokat a képzési formá­kat, melyeket a gyermekek szívesen elfogadnak.

Közösségi rendezvényeinken felszabadultan fedezik fel a tűzvédelmi eszközöket és szívesen vesz­nek részt (gyakran a szülőkkel együtt) a játékos programokon is.

Az iskolai szintű oktatás előre meghatározott tematikára épül és kötött keretek között folyik keve­sebb technikai eszközzel, ezért az informatikai eszközök használata elengedhetetlen.

Felkérésre 2022. március 1-én a Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 5a, 5b, és 5c osztályos tanulói részére tűzvédelmi oktatást és technikai eszközbemutatót tartott egyesüle­tünk.

Az ismertetett témákat 45 perces tanórai keretekbe kellett illeszteni, de így is sikerült a történelmi időkből kiindulva ismertetni és bemutatni a tűzmegelőzés fontosságát és területeit, a tűzjelzés sza­bályait, az égéselmélet alapjait, a tűzoltóságok és kisegítő szervezetek munkáját, valamint a védő­felszerelések egyesületünk által használt eszköztárát. Bemutattuk a tűzoltóságnál rendszeresített légzésvédelmi eszközeinket, sugárcsöveinket, védőruhánkat és egyéb kellékeinket.

Ügyesek voltak a tanulók, tudták a legfontosabb segély-hívószámokat, a tűz esetén elvárt viselkedé­si szabályokat és az égés feltételeit.

2022. április 21-én a Szentlőrinci Önkéntes Tűzoltó Egyesület, több szervezettel közösen vettünk részt a Déli ASzC Ujhelyi Imre Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pálya­orientációs napján. A közel 70 fős diákság 2 részletben, vegyes érdeklődéssel kísérte figyelemmel tűzoltó egyesületünk, és rajtunk keresztül a tűzvédelem és a katasztrófavédelem bemutatkozását. A kétszer 45 perces időtartamú technikai eszköz-bemutatóval egybekötött ismertetésünkben röviden érintettük a magyarországi tűzvédelmi és lakosságvédelmi rendszer felépítését, a katasztrófavéde­lem lényegi elemeit és feladatait. A hallgatók információt kaptak a tűzvédelmi-és katasztrófavédel­mi életpálya lényegéről, személyi feltételeiről, főbb feladatairól, a fejlődés lehetőségéről és társadal­mi megbecsültségéről.

Ismertettük az előadásunkban a Szentlőrinci Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzvédelmi struktúrában betöltött szerepét, a tagság összetételét, civil szerveztünk önkéntes társadalmi szerepvállalását, tech­nikai eszközparkját és működésünk alapvető feltételeit.

Az előadásokat követően természetesen lehetőség volt közvetlenebb kérdés-feleletekre, fényképez­getésre és információcserére is. A hallgatók közül egy fő később jelentkezett önkéntes tűzoltónak a szervezetünkbe és tűzoltási tevékenység végzési szándékát jelentette be.

Közreműködésünk a 2022. évi Szigetvári Várfesztivál egészségügyi biztosításában

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szigetvári Kirendeltsége kérésére az egyesüle­tünk települési önkéntes mentőszervezete ebben az évben is 4 fővel nyújtott segítséget a 2022. évi várfesztivál rendezvénysorozat egészségügyi (és szükség esetén tűzvédelmi) biztosításában a helyi Vöröskereszt szervezetével együttműködve.

A Magyar Vöröskereszt Szigetvár Területi Szervezete által működtetett elsősegély és információs sátor átmenetileg közös otthont adott a polgárőr és önkéntes tűzoltó egyesületek tagjainak is egész­ségügyi szakember szakmai irányítása mellett. Egységünk képes volt a fesztivál ideje alatt kezelni a helyi kisebb sérüléssel járó baleseteket, vér­nyomásmérés történt az érdeklődők számára és lehetőség volt újraélesztő baba (AMBU baba) segít­ségével a helyes újraélesztési mozdulatokat begyakorolni.

Közreműködésünk az együttműködési megállapodásban foglaltak több éves gyakorlatának folytatá­sa volt.

Közösségi kapcsolataink Internet és Facebook

Egyesületünk társadalmi bázisra építi a tevékenységét, ezért a lakossággal történő kapcsolattartás és a tűzvédelemmel kapcsolatos információk átadásának szükségessége kiemelt fontosságú.

Napjainkban, amikor sajnos nem zárható ki az emberi kapcsolatok korlátozása egészségi okok mi­att, a tájékoztatás lehetősége gyakran a virtuális térbe tevődik át és felértékelődik az Internet nyúj­totta információ jelentősége.

Korábban az internetes honlapunk szerkesztése rendkívül nehézkes volt, sőt a honlapunk sem volt alkalmas rugalmasan, egyre frissebb információt megjeleníteni. A régebbi internetes felület nem kö­vette rugalmasan az egyesületi életünk történéseit és kevésbé volt alkalmas lakosság operatív tájé­koztatásra.

Ezen kívántunk változtatni, amikor 2021-ben pályázatot adtunk be "A Szentlőrinci Önkéntes Tűzol­tó Egyesület tűzoltási és műszaki mentési képességének minőségi fejlesztése és a lakossági tájékoz­tatás informatikai felületének korszerűsítése" címen a Nemzeti Együttműködési Alap civil szerve­zetek működésének biztosítására szolgáló program keretében. A program 2021-ben realizálódott és 2023. március 31-ig tartott. (Pályázati azonosító: NEAO-KP-1-2022/3-000769)

Pályázat segítségével lassan megújult az internetes felületünk. Jelenleg a betanulási fázisban va­gyunk, a szükséges programozási munkálatok megtörténtek az év folyamán.

A https://szentlorinciote.hu/ internetes honlapunk CRM rendszerű fejlesztése lehetőséget biztosít a hasznos információk gyors és látványos megosztására, mely a lakosság aktuális információhoz jutá­sát is jelenti.

A fiatalok körében is hatékony információ-átadás valósulhat meg hamarosan, mely eredményeként nem csak a Facebook, hanem a kereshető internetes oldalak is információt nyújthatnak az érdeklő­dőknek.

Célunk az volt, hogy könnyen kezelhető, korszerű és fiatalos felületet kapjunk végeredményül a https://szentlorinciote.hu/ honlapon.

A másik közösségi portálunk a Facebook.

A https://www.facebook.com/SzentlorinciOTE/ jól bejáratott és stabil látogatói bázissal rendelkező információs lehetőség. 2022. évben összesen 66 bejegyzést tettünk közzé, melyek átlagosan több száz érdeklődőt értek el közvetlenül egyenként. A szöveges bejegyzések mellett rendszeresen meg­jelentettünk az eseményről fotókat is, mely olvasmányossá és érdekesebbé tette a történeteket. Az év folyamán 271 képi megjelenítést alkalmaztunk, melyek között köszönőlevelek, oklevelek, em­léklapok és például pályázati értesítések is voltak.

Érdekes módon a bejegyzéseink megtekintőinek 55,6 %-a nő volt, és a férfi érdeklődők messze el­maradva csak 44,4 %-ot értek el a cikkek megtekintésében. A Facebook oldalunk alkalmas arra, hogy gyorsan információhoz juttassuk az érdeklődőket.

Nem alkalmazunk a bejegyzéseinkben pontos címeket, nem nevesítjük a tűzkárt szenvedett szemé­lyeket és a beavatkozók ábrázolásánál is kerüljük a társszervezet tagjainak közvetlen felismerhető­ségét.

Fontos információt tudtunk adni a tűzgyújtással, a tűzjelzéssel kapcsolatban és használható informá­ciót a tüzelő-fűtőberendezések veszélyeiről és tűz esetén a főbb magatartási szabályokról.

Szakmai és tűzoltósport sikereink 2022-ben

Szakmai sikerként értékeljük a tűzoltási és műszaki mentési tevékenységünket 2022-ben.

Az év folyamán 22 beavatkozással a szakmai feltételeknek megfelelve, az elvárt beavatkozási szá­mokat produkáltuk, megbízható és kiszámítható partnereivé váltunk a hivatásos tűzoltóságok be­avatkozó egységeinek, ugyanakkor bebizonyítottuk, hogy a lakossági segélykérések egy részét is tudjuk kezelni - amennyiben a beavatkozóink a munkahelyük miatt szabaddá válnak.

Az év folyamán fejlesztettük eszközparkunkat és szakmai tudásunkat, sikeresen zártuk a tűzoltó-szakmai tanfolyamainkat is: 2022-ben tűzoltásvezetői és láncfűrész kezelői tanfolyamokat.

Sikeres tűzoltósport szakmai megmérettetésen vett részt egyesületünk első alkalommal a 2014-es megalakulásunkat követően.

2022. május 14-én Szabadszentkirályon megtartott vármegyei önkéntes tűzoltó szakmai verse­nyen egyesületünk bizonyíthatta, hogy élnek még a tűzoltó hagyományok a településünkön.

A települési sportpályán kitűnő szervezés mellett Baranya vármegye önkéntes tűzoltói és ifjúsági tűzoltói mérték össze ügyességüket, gyorsaságukat, szakmaiságukat és nem utolsó sorban logiszti­kai (főző)képességüket.

Egyesületünk most első alkalommal versenyezett az éles helyzetekben való helytállások után, ahol tradicionális versenyszámokban is megmutathattuk, hogy képesek vagyunk tradicionális verseny­számokban is jól teljesíteni.

Jóval a verseny előtt szerencsésen, fiatal tűzoltók bevonásával, megújult a versenycsapatunk, mely kellő és határozott felkészítéssel megállta a helyét a rutinosabb és gyakorlottabb egyesületek mellett is. Szinte hibátlan szereléssel összesített versenyben II. helyezést értünk el úgy, hogy a 800 liter/perces kismotorfecskendő szerelés időeredménye alapján elsők lehettünk volna.

Az önkéntes tűzoltó verseny élénk érdeklődést váltott ki az írott és elektronikus sajtó képviselőinél. Több cikk és videó is megjelent ebben a témában és az egyesületünk közösségi oldalán is, mely több ezres nézettséget szerzett.

Szentlőrinc 2023. május 3.

Készítette: Tóth György József

Szentlőrinci ÖTE

elnök