Hétvégi roncsvágási gyakorlat – sikeres vizsgával.

Hétvégi roncsvágási gyakorlat – sikeres vizsgával
2026. március 21-én – egy kisgépkezelői vizsga előtti szabad napon – egyesületünk felkészülési roncsvágási gyakorlatot tartott.
A gyakorlat célját a roncsolódott gépjárművek karosszéria elemeinek vágásában, szétfeszítésében határozta meg a gyakorlatvezető – az életmentés végrehajtása céljából.
Jól tudjuk, hogy a szakmai ismeretek szinten-tartása csak következetesen, rendszeres gyakorlással érhető el.
Tudatában vagyunk annak, hogy Szentlőrinc településen közúti és vasúti közlekedési csomópont található, így nem zárható ki, hogy emberi életet veszélyeztető szituációk előforduljanak.
Most a roncsolódott járművekből történő személymentést céloztuk meg. Ennek egyik eszköze a feszítő-vágó eszköz, mely hatékonyan használható a káresemények alkalmából –kellő szaktudással és nagy-nagy körültekintéssel.
A járművek korszerű kompozit karosszéria elemei, a gépjárművek aktív és passzív védelmi rendszerei a beavatkozásban résztvevő tűzoltóktól már-már szakértői szintű tudást igényelnek.
Az alkalmazott biztonsági rendszerek gépjármű típusonként eltérnek, ezért a mentési beavatkozások előtt ezt is figyelembe kell venni – ellenkező esetben további sérülések is előfordulhatnak még a tűzoltóknál is.
A típus sajátosságainak pontosítása után kezdődhet a roncsvágás, mely az életmentés érdekében ajtónyitáshoz, a roncsolódott elemek eltávolításához, kivágásához, szétfeszítéséhez vezethet, természetesen a jelenlévő orvosi szolgálat utasításának megfelelően.
A feszítő-vágó eszköz célirányos alkalmazásához olyan szaktudás birtokában kell lenni, amivel a rendelkezésre álló idő alatt az életmentés végrehajtása a sérültre és a beavatkozókra is nézve biztonságosan történhet meg.
Utóirat: 2026. március 26-án a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon a feszítő-vágó eszköz kisgépes vizsgán egyesületünk 4 tagja eredményes vizsgát tett a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ vizsgáztatói előtt. Ugyanezen a napon motoros láncfűrész és átemelő szivattyú kisgépekből is eredményesen vizsgáztak önkénteseink.
Címer
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.